Szegedi Arcok

Pörögnek a voksok: eddig több mint 15 ezer szavazat futott be a Legszegedibb Sportolókra, Zenészekre és Művészekre – mutatjuk, hogy áll most a verseny

Vasárnap katapultált a Prágai Látszerészet és a Boutique Optique bemutatja: Legszegedibb Szegediek 2023-as közönségszavazásának harmadik etapja. A szavazatok folyamatosan gyűlnek, nem csak a Legszegedibb Zenészek és Legszegedibb Sportolók kategóriában, hanem most már a Legszegedibb Művészek körében is. A három kategóriában összesen már több, mint 15 ezer szavazat gyűlt össze, de messze még a vége, így simán voksolhatsz még számtalan alkalommal a kedvencedre!

Már harmadik hete tart a szavazás három kategóriában, jelenleg a Legszegedibb Sportolókra, a Legszegedibb Zenészekre és újabban a Legszegedibb Művészekre lehet voksolni a Szeged365 oldalán. Az első két kategóriában összesen már közel 14 ezer szavazat gyűlt össze. A sportolóknál Olasz Anna áll nyerésre, míg a zenészeknél Balázs-Piri Soma, aki eszméletlen módon a szavaztok 33 százalékát birtokolja.

A MŰVÉSZEKNÉL EGYELŐRE CSATAI GERGŐ AZ ÉLEN

A sportolók és zenészek mellett vasárnap óta a Legszegedibb Művészekre is voksolhattok, itt két nap alatt több mint 1600 szavazat gyűlt össze! A voksok szerint eddig Csatai Gergő viszi a prímet, majd őt követi Máté Bence és Juronics Tamás. Mutatjuk, ki hogyan áll a különböző kategóriákban jelenleg:

LEGSZEGEDIBB MŰVÉSZEK 2023 Ended

  • Máté Bence
    9% 2.1k / 22k
  • Szilágyi Annamária
    7% 1.5k / 22k
  • Gregor Bernadett
    5% 1.1k / 22k
  • Papdi Balázs
    4% 986 / 22k
  • László Boldizsár
    3% 840 / 22k
  • Barnák László
    3% 721 / 22k
  • Szívos Sándor
    2% 563 / 22k
  • Juronics Tamás
    9% 2k / 22k
  • Nagy-Bandó András
    5% 1.2k / 22k
  • Molnár Gyula
    3% 764 / 22k
  • Gyüdi Sándor
    2% 465 / 22k
  • Csatai Gergő
    43% 9.5k / 22k

LEGSZEGEDIBB ZENÉSZEK 2023 Ended

  • Dj Dominique
    4% 1.6k / 39.5k
  • Gypo Circus
    2% 794 / 39.5k
  • Fool Moon
    2% 1k / 39.5k
  • Docpiano Band
    2% 919 / 39.5k
  • Balázs-Piri Soma
    47% 18.6k / 39.5k
  • Bigiboy
    5% 2.2k / 39.5k
  • Honeybeast
    4% 1.6k / 39.5k
  • Pogány Induló
    1% 681 / 39.5k
  • Sun City Brass
    2% 961 / 39.5k
  • Hajdu Klára
    1% 789 / 39.5k
  • Tesis Buli (Lennard, Joer Junior)
    1% 505 / 39.5k
  • Csiga Duó
    24% 9.6k / 39.5k

LEGSZEGEDIBB SPORTOLÓK 2023 Ended

  • Mario Sostaric
    8% 1.7k / 21.7k
  • Olasz Anna
    15% 3.2k / 21.7k
  • Nagy Péter
    19% 4.1k / 21.7k
  • Bánhidi Bence
    8% 1.7k / 21.7k
  • Suba Róbert
    3% 656 / 21.7k
  • Nádas Bence
    3% 778 / 21.7k
  • Bálint Gabriella
    7% 1.5k / 21.7k
  • Kis Máté
    14% 3.1k / 21.7k
  • Bodó Richárd
    7% 1.5k / 21.7k
  • Magyar Kinga
    5% 1.2k / 21.7k
  • Mocsári Bence
    3% 843 / 21.7k
  • Gajdos Zsolt
    4% 977 / 21.7k

Mint már többször is megírtuk, egy IP címről 24 óránként egyszer tudsz szavazni a kedvenceidre, így érdemes minden nap ellátogatni ide! A “multi-voting” viszont engedélyezett, így egyszerre több kedvencre is leadhatod a voksod.

SZEGED TÖRTÉNETÉNEK LEGNAGYOBB ONLINE SZAVAZÁSA

A Legszegedibb Szegediek tavaly a közel 490 ezres voksával Szeged történetének legnagyobb online közönségszavazásává avanzsált. A normál voksolás idén 2023. november 26-ig tart, az összes kategória 84 arcára (12 fő per kategória) a fenti dátumig tudsz voksolni, majd november 26. és december 3. között, egy héten át az egyes kategóriák dobogósaival tartunk még egy hét finálét. A további részletekről itt írtunk:

A Legszegedibb Szegediek nem jöhetett volna létre a projektet támogató szegedi vállalkozások nélkül, akiknek külön köszönet a támogatásért! 

Prágai Látszerészet Global Fitness Szeged REÖK Kézműves Cukrászda Trója Ételbár és Hummusz Terrace Sz-Plast Ablak Kft. Delimo Cukrászda Garden Bistro & Beach Szeged Tiszabusz Plusz Kft. BioHair Napfény Rozmaring Étterem Szeged Context Szeged Dresscode for Men by Context BioHair Napfény (Szeged Napfény Park) Szabó Üzletberendezés – Klímatechnika – Szerviz

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb