Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A tágabb perspektívát előnyben részesítem a rockzenén belül” – Csillag Endre interjú



Nehéz lenne néhány mondatban jellemeznem riportalanyom személyiségét, mindenesetre az biztos, hogy a közvetlenség keveredik nála a tehetséges, szabad művészemberek bohém életérzésével, az öntörvényű, dacos jelleme viszont lepihen és megnyugszik, ha az alkotás szele megérinti őt. Nagyjából talán így lehetne összefoglalni Csillag Endre, alias Csuka világát, aki volt már a csúcson és játszott igazi sztárzenekarokban, most viszont a saját útját járja az élet buckáin, méghozzá nagyon is sikeresen.
 
Rockbook: Hogy érzed magad? Milyen volt a nyár bulik szempontjából? Sok helyre voltatok hivatalosak? 
 
Csillag Endre: Azt hiszem, a koncertek terén elégedett lehetek, mivel hála Istennek sok helyre hívtak minket idén nyáron, amihez nagyban hozzájárult Horváth Pisti koncertszervezőnk áldásos munkája. Élveztük ezt a pezsgést. 
 
Rockbook: Hogyan értékeled az elmúlt tíz évet a Zártosztály életében? 
 
Cs.E.: Azt tudni kell, hogy ez a kezdeményezés annak idején egy egyszeri koncertnek indult, aztán a nem várt nagy siker és érdeklődés utat tört magának, és ez az út azóta is tart. A csapat váza szinte állandó maradt, az énekesi poszton viszont voltak változások az évek alatt. Kezdetben Sipos Peti vállalta magára a frontember szerepét, aki kitűnő hang, harsány, vidám, humoros alkat és persze nem mellesleg celebként is ismert, tehát a jó szélirány adott volt vele az induláskor. Őt aztán Schrott Peti barátunk váltotta, aki szintén képzett hang és kitűnő személyiség, jelenleg pedig Kiss Zoli barátunk a zenekar énekese, és az ő személyében egy fergeteges hangterjedelemmel bíró, kiváló frontemberről beszélünk. Természetesen bizonyos időszakokban – például a pandémia alatt – voltak visszaesések a bulik terén, de élünk, megvagyunk és még sokáig egyben akarjuk tartani a Zártosztályt, ami hála az égnek nemcsak egy öncélú küldetés, hanem úgy érezzük, a közönség részéről is van ránk igény.
 
Rockbook: Ebben biztos vagyok. Visszatérve Kiss Zolihoz, aki nagyszerű énekes, mivel és miben adott ő újat a csapatnak, például a dalszerzés és az ötletelés terén?
 
Cs.E.: Időszerű a kérdés, mivel Zoli éppen néhány napja végzett az új albumunk feléneklésével, a vokálokat is beleértve. Elképesztő munkabírású énekes. Mindössze két nap elég volt számára, ami szerintem mindent elmond a tudásáról. 
 
 
Rockbook: És mit hoz a jövő? Elsősorban a tízéves jubileumra gondolok. Terveztek valami nagy, ünnepi bulit? Illetve kérlek, mesélj egy kicsit az említett új lemezről is!
 
Cs.E.: Igen, kézenfekvő, hogy egy ilyen hosszú időszakot egy nagykoncerttel foglalunk keretbe: november 24-én, a Barba Negrában ünnepeljük meg ezt a gyönyörű tíz évet. Ami pedig az albumot illeti, Hazatérek lesz a címe, és 13+1 dalt tartalmaz majd, amelyek közül a címadó nóta már elérhető a különböző felületeken. Úgy érzem, széles skálát járunk be a rockzene keretein belül, szövegben és zenében egyaránt.
 
Rockbook: Köztudott, hogy igen sokoldalú gitáros vagy. Nem gondolkodsz, vagy gondolkoztatok egy eklektikusabb lemezen? Vagy az ilyesmit a Németh Gábor projektben és egyéb útjaidon valósítod meg? 
 
Cs.E.: Ha az ekletikusságot nem is, de a tágabb perspektívát előnyben részesítem a rockzenén belül. Ha a múltba tekintek, talán az Éjjel érkezem című Edda dal szemlélteti ezt a legjobban, ami alapvetően Göme ötlete volt és némileg távol is állt az én világomtól, mivel inkább a Megfulladok karcosságát és erejét érzem magaménak arról a lemezről, de mégis összehoztunk egy örök magyar slágert.
 
Nagyon szerencsés embernek érzem magam, hiszen gyémántlemezes zenekarokban szerepelhettem, amelyekben ráadásul elég szabadon mozoghattam a nem éppen szűk határaimon belül, és a hamarosan megjelenő debütáló albumunk dalainak megszólalásában is ez a szemlélet érződik. Sikerült elég jól visszaadnunk mindazt, amit ez a veretes stílus megkíván.
 
Rockbook: Nyilván voltak bizonyos terveid, amikor annak idején végleg hazajöttél külföldről. Sikerült nagyjából megvalósítanod az elképzeléseidet zenei téren? 
 
Cs.E.: Ez egy kicsit ellentmondásos téma, ami persze valahol természetes is. A 80-as években, illetve amikor a 2000-es évek elején hosszú idő után hazatértem külföldről, a tenyerén hordozott az élet. Igencsak híres csapatokban (Hobo, Kormorán, Edda, Bikini) játszhattam, ahol menedzserek gondoskodtak arról, hogy számomra a zenélés legyen az egyetlen elfoglaltság, ne szenvedjek hiányt semmiben és ne kelljen más területekre is fordítanom a figyelmemet és az erőmet. Valljuk be őszintén, ez azóta némileg megváltozott. Ezalatt azt értem, hogy nem vagyunk tágabb médiafelületeken feltüntetett sztárzenekar, ami magával hozná ezeket az extrákat, tehát ha kell, mi pakoljuk be az erősítőinket és a felszerelésünket az autóba, igaz, nekem van egy jó barátom, egy road, aki sokat segít ezen a téren. Mindent összevetve azonban a koncertezéssel járó teendők nagy részét mi magunk oldjuk meg mostanság.
 
 
Rockbook: A múltadból fakadóan valószínűleg komoly külföldi kapcsolatrendszerrel bírsz, és talán a zenekar több tagjáról is elmondható ez. Nem kacsintgattok más országok felé? Nem terveztek angol nyelvű hanganyagot? Elvégre a nyugati médiában azért még mindig nagyobb teret kap a rockzene. 
 
Cs.E.: Én szívben, lélekben, szellemben magyar ember vagyok, a magam dacosságával, méltóságával, olykor értetlenségével és minden felülíró megoldóképességével együtt. Amikor zenét oktattam Ausztriában, a tanítványaim nehezen értették, hogy a muzikalitás mellett irodalmi és képzőművészeti kérdésekben is tudok újat mondani nekik a német nyelv körülhatárolt választékosságával, amikor pedig megtudták, hogy keletről jöttem, még jobban kikerekedtek azok a „nyugati” önhitt szemek. Nagyon vágytam haza. Én tényleg csak itthon érzem otthon magam, úgyhogy 11 év után eldöntöttem, hogy visszatérek Magyarországra. Nem volt rövid idő, de most érzem teljesnek, egésznek az életemet. 
 
Rockbook: A haza viszonyokat tekintve mennyiben más a mai rockzenei élet a maga sallangjaival együtt mondjuk a 80-90-es évekhez képest? Továbbra sem egyszerű, vagy azért látsz biztató jeleket, még amellett is, hogy gombamód szaporodnak és nyomulnak előre az új trendek, stílusok? 
 
Cs.E.: Nehezebbnek érzem, ami talán a korunkból is adódik, elvégre nem vagyunk már huszonévesek, úgyhogy nem bízhatunk abban, hogy elég csak kiállnunk a színpadra, mert az esztétikai látvány, amit nyújtunk, elfed néhány koncertbéli apró hibát. Némileg fakult a szépségünk fénye... smiley Az ember ezt érzi magán az évek előrehaladtával, és tudomásul is kell venni, hogy ez egy természetes folyamat, az élet része. Egy külső szemlélő számára persze a mai viszonyok is árnyaltabbak. Olykor nem is a tudás a lényeg, hanem a dalok könnyű befogadhatósága, emellett pedig globális felhígulást is érzek. Míg régen simán lement egy Led Zeppelin nóta a rádióban, addig manapság 3 percbe kell belepréselni egy dal savát-borsát, mélységét, szóval nem egyszerű ez. Előre csomagolt hamburgerslágerek készülnek, gyorsan kibüfizett, súlytalan tartalommal. 
 
Rockbook: Visszakanyarodva egy kicsit a Zártosztályra, ismét Donászy Tibort láthatjuk a dobok mögött, de egy időben Hirlemann Berci is képviseltette magát ezen a poszton. Mondhatjuk, hogy Tipcsi állandó taggá vált?
 
Cs.E.: Egyértelműen. Tipcsi állandó tag nálunk, ugyanakkor mint az köztudott, a Mobilmániában is ő dobol, úgyhogy ha éppen nem tud velünk jönni valahova, van helyettes, beugró segítségünk.
 
 
Rockbook: Hogy zajlik a dalszerzés nálatok? Közösen alkotjátok meg a zenei részeket, vagy valaki hoz egy ötletet, és azt dolgozzátok ki? Illetve a szövegírás terén ki a szavak mágusa a zenekarban? 
 
Cs.E: Szerintem nagyjából kivehető a beszélgetés fonalából, hogy a zenéket jómagam szerzem, a dalok szövegvilágát pedig Kiss Zoli bányássza ki önmagából. Szerencsés egység ez, mivel Zoli egyformán ízlésesen tudja előhozni a lírai énjét egy szál zongorával, és a dögösebb, „koszosabb” oldalát is, amihez én hozzáadom a kellő erőt a zenében. Erre is értettem azt a bizonyos tágabb perspektívát, amit korábban említettem. 
 
Rockbook: A bulikon kívül is összejártok, vagy bőven elég a turnébusz és a koncertek közbeni közös „őrültködés”? 
 
Cs.E.: Az összejárás kicsit nehezen megy, mert mindenkinek családja van, ami egyúttal időhiányt is jelent, de ez persze teljesen érthető. Ettől függetlenül vidám társaság vagyunk és imádjuk ezt az életformát. 
 
Zártosztály koncert 
 
Rockbook: Te, mint a csapat egyik motorja és egyben mókamestere meddig látod még a fényt a rockzene égboltján? Vagy ez egy élethosszig tartó rock ’n’ roll? 
 
Cs.E.: Azt hiszem, mi ezt már végigtoljuk. Benne ragadtunk, amit egyáltalán nem is bánunk. Lehet, hogy már nem olyan divatos ez a stílus, mint mondjuk 30 éve, de minket mégis hajt a szenvedély és az alkotásvágy. A rockzene rétegzenévé vált és vannak bizonyos akadályok, de mégsem temetjük a jövőt, sőt, úgy érezzük, maga a rock még mindig egy nagyon komoly erőt kiváltó érzés és jelenség. Persze lehetnék pesszimista is, de nem olyan fából faragtak. 
 
Rockbook: Köszönöm szépen a beszélgetést! Sok sikert és sok bulit kívánok még nektek hosszú évtizedekig!
 
Németh László Péter