Eredmény(ek) 5 mutatása
Kiskunhalas

Hideg május a Tabánban

Szokatlanul hideg volt ezúttal a május vége, június eleje. Kizöldült a kinti világ, virágba borultak a fák, alacsonyan szállnak a sötét felhők, miközben a nyári Nap egyre erősebben tűz. Kiváló viszonyok a fényképezéshez. A halasi Tabán utcaszerkezetében, építészetében, népi összetételében archaikus világa jó  fotótéma, lássuk mit tud az új telefon.

Kiskunhalas

Új hőskorszak? (2018)

Éppen hat éve annak, hogy meglehetősen lesújtó képet adtam Kiskunhalas állapotáról. Az omladozó belvárosról, a szembetűnő gondokról, arról, hogy az 1980-as évek aranykora után mintha az enyészet és sivárság kezdett volna gyökeret verni. Azóta eltelt hat év, és most egészen más benyomások érik az embert. Hat év persze nem sok idő, másfelől viszont akik akkor …

Kiskunhalas

Séta a halasi Tabánban

Tapasztalataim szerint a fényképek igazi értékét az idő adja meg. Ami ma jelentéktelen, semmirevaló fényképnek látszik, húsz-harminc év múlva kincset érhet. Kiskunhalasról sok régi fénykép fennmaradt, de ezek túlnyomó része a Városházát, esetleg néhány kiemeltebb objektumot, a templomokat, a Sóstót, vagy a vasútállomást ábrázolja az unalomig ismert módon. A kevésbé frekventált helyekről, például a Tabánról …

Kiskunhalas

Halas, pusztulás (2012)

Egy júliusi hétvégén Kiskunhalas belvárosában sétáltam. Városunk főterét az 1990-es évek óta Bethlen Gábor térnek nevezik, hogy miért kapta ezt a nevet, arra őszintén szólva nem emlékszem. Nem tudom, hogy az erdélyi fejedelemnek milyen kapcsolata volt Halassal. Persze abban az időben, az 1990-es években divatos személy volt Bethlen Gábor, azt hiszem, talán csak azért, mert …