1929-ben jelent meg először, alig néhány száz példányban az akkor harmincas évei elején járó amerikai, déli, Mississippi államból származó író, William Faulkner A hang és a téboly (The Sound and the Fury) című regénye, a 20. századi amerikai és egyetemes irodalom egyik legkülönösebb, legszokatlanabb, legerősebb alkotása. A regényt nem azonnal fedezék fel, igazából Amerikában is csak azután vált elismertté, hogy európai kritikusok felfigyeltek rá (Faulkner pedig 1949-ben az irodalmi Nobel-díjat is megkapta).
Ez a szokatlan regény négy elbeszélő történetét tartalmazza, ebből három a Compson család tagja, a negyedik elbeszélés, illetve a később a regény függelékeként a műhöz csatolt családtörténet (a Compson család története) pedig az elbeszélő narratívája.
Mindegyik elbeszélés külön stílusban íródott. Az első a család félkegyelmű és kasztrált tagja, Maury-Benjy elbeszélése, sűrűn váltogatva az idősíkokat – maga a történet, úgymond, 1928-ban játszódik az amerikai Délen. A második elbeszélés 1910-ből származik, Benjy akkor öngyilkosságot elkövető bátyja Quentin narratívája. A harmadik a harmadik fiúé, Jasoné (ismét 1928-ban), a negyedik és a függelék az elbeszélőé.
Az elbeszélések különböző tudatállapotokat jelenítenek meg. Az „őrült” Benjy elbeszélése hangsúlyozottan támaszkodik az érzékszervekre, látásra, szaglásra.
A végül öngyilkosságot választó Quentin jeleníti meg leginkább a régi Dél finomlelkű, arisztokratikus világát. Az egyetemet, Harvardot haszontalannak látja, az északiakat képmutatónak. Reflexív, érzékeny, intellektuális ember, az ő elbeszélése leginkább a „fellegekben járó.”
Jason a boltos, akire szakadt az egész család és a nehéz örökség fajgyűlölő, nőgyülölő, antiszemita. És az ő narratívája a leginkább földhözragadt, „prózai”, hagyományos.
Minden elbeszélésben megjelenik, ezért központi alaknak tekinthető a nővér, Caddy Compson, aki, úgymond a „legszimpatikusabb” szereplő. Ő az, aki feltétlenül szereti a gyengeagyú Benjyt, akibe szerelmes Quentin, segíti Jasont. Ugyanakkor „kikapós” lány, s emiatt szembenáll a régi Dél erkölcseivel.
A szöveg nagyon nehezen olvasható, ugyanakkor szuggesztív-pszichodelikus hatású. Tulajdonképpeni története nincs, ám a Compson család „tragédiáján”, vagy inkább agóniáján keresztül az egész Dél elfonnyadása és enciklopédiája vetül az olvasó elé. Az idősíkok gyakran keverednek és összefolynak, aminek az az üzenete, hogy a cselekedetek, vagy cselekedeteink fokmérője nem a jelen, hanem az egymásba folyó idő: a történések a végtelen időfolyam kivetülései. Vagyis a múlt nem valamiféle elkülönülő, lezárt tér: a múlt mindenkiben és mindenben benne van. A MOST OKA nem feltétlenül a tegnap, hanem a MÚLT. (Az állandóan visszatérő múltat hangsúlyozza az író azzal is, hogy a Compson család tagjainak nevei ismétlődnek.) A könyv egyik fő témája tehát az IDŐ, vagy IDŐTLENSÉG (a tagadás jelen esetben a totalitás kiterjesztése). Az idő szétfolyik a regényben, ezért is nehéz olvasni a művet.
Már jóval a polgárháború után vagyunk, de a függelékből tudjuk meg, hogy az utolsó, mondjuk hogy „sikeres” Compson a konföderációs tábornok Jason Lycurgus volt, és nyilvánvalóan a polgárháború hozott valamilyen törést a család és az egész Dél életében. Az egykor „arisztokrata” Compsonok most bolti eladók, vagy az élet hajótöröttjeiként sodródnak a nagyvilágban. A családban szellemi fogyatékos, akit ráadásul kasztrálnak; incesztusviszony; öngyilkosság. Egy akár betegnek is nevezhető közeget látunk, a Mélydél mindennapos rasszizmusával. Kihaló család, elpárolgó birtokok, a vesztesek frusztráltsága. S a család prizmáján keresztül az amerikai Dél bukott, elsüllyedő világa: a Compsonok eltűnnek, egykori szolgáik (feketék) fennmaradnak. Az elmúlás mégis szomorú, mint minden Atlantiszként elsüllyedő világ tovaveszése. A regénnyel az amerikai Dél kiált fel: jellemző, hogy noha a Déli Konföderáció elvesztette az amerikai polgárháborút, mégis a déli irodalom vált naggyá (Faulkner, Margaret Mitchell) és világszerte ismertté.
A hang és a téboly nehéz, de erős könyv, méltán tartják számon a 20. századi irodalom legnagyszerűbb alkotásai között (magyarra Göncz Árpád fordította).